作者
Reisinger Adrienn
发表日期
2010
机构
Doktori értekezés. Széchenyi István Egyetem, Győr
简介
A fejlesztésekben nagyon fontos szerepet játszanak az állami, önkormányzati szereplık, akik törvényi, rendeleti formában keretet tudnak biztosítani a célok megvalósításához. A fejlesztések kulcsszereplıi viszont azok az állampolgárok és helyi szereplık, akik tevékenységük révén tartalommal tudják megtölteni a fejlıdést. İk lesznek azok, akik mindennapi tevékenységükkel, a keretek adta lehetıségekkel élve megvalósítják a fejlesztéseket.
Viszont ezt csak úgy lehet hatékonyan és sikeresen megtenni, ha az emberek kötıdnek az adott térséghez, településhez, olyan kapcsolatokat ápolnak, amelyek segítségével a célok megvalósíthatók. Ezeket a helyi kötıdéseket tudják többek között a civil/nonprofit 1 szervezetek alakítani. Ezáltal közvetlenül és közvetetten is hatással tudnak lenni egy adott térség vagy település fejlıdésére. A fentiekben említett kötıdések kezdeti formáinak kialakulása az emberiség történelmének azon idıszakában kezdıdött, amikor a vándorló életmódot felhagyva közösségekben szervezıdve próbáltak az emberek megfelelni az élet kihívásainak (Stöhr 1990b). A történelmi régmúlt ezen idıszakának felidézését témám szempontjából azért tartom fontosnak, mert ezáltal a társadalmi és gazdasági élet szervezıdése alapjainak kialakulása követhetı nyomon. A közösségekben történı szervezıdés felvetette azt a tényt, hogy a kialakult egységekért (értek ez alatt bármilyen területi egységet, így államot, államon belüli és államon felüli szervezıdési szinteket) az adott térségben élı emberek a felelısek, az emberek jóléte attól függ, hogy milyen mértékben képesek saját erıforrásaikat, kreativitásukat felhasználva a rendelkezésre álló erıforrások …
引用总数
20112012201320142015201620172018201920202021202220234523523131