P Bakonyi - MÚLTUNK-POLITIKATÖRTÉNETI FOLYÓIRAT, 2023 - real.mtak.hu
Az 1944 októberétől a második világháború végéig tartó időszak Zala megye 20. századi történetének egyik legtragikusabb, ugyanakkor talán legkevésbé kutatott fejezete, ahogy …
Dolgozatom első–legnagyobb terjedelmű–részében a két világháború közötti Hódmezővásárhelynek, ennek a korszakban jelentős, kétmandátumos törvényhatósági …
Az 1944 októberétől a második világháború végéig tartó időszak Zala megye 20. századi történetének egyik legtragikusabb, ugyanakkor talán legkevésbé kutatott fejezete, ahogy …
Az 1989-90-es demokratikus átalakulást követően, és a parlamentarizmus, a jogállam és a polgári demokrácia intézményrendszerének kiépülésével párhuzamosan, a magyarországi …
Egy erdélyi napilap esete a magyar katonai közigazgatással 1940-ben a tanulmány az 1940. őszi észak-erdélyi sajtóviszonyok átalakulását kíséri nyomon, illetve az e mögött …
M Szalai - MÚLTUNK-POLITIKATÖRTÉNETI FOLYÓIRAT, 2015 - real.mtak.hu
Magyarországon a két világháború között valóságos kultusza volt Mussolininek és az olasz fasizmusnak–és egyáltalán nem csak a szélsőjobboldal körében. E különös jelenséget …
„A megírt történelem az olvasóban szükségképpen azt az illúziót kelti, hogy a történettudomány a fontos és érdekes dolgok tudománya, hiszen a történetíró a múlt …
JL ZSOLT, AS PSZICHOLÓGIÁJA, KP ALPROGRAM - doktori.btk.elte.hu
Budapest történetét ismerők, különösen a főváros történetével foglalkozók előtt ismert, hogy a városegyesítést megelőző, valamint az azt követő időben a pesti oldalon, a Nemzeti …